Kéknek lenni Zöld

Zöld és kék környezetvédelmi, és természetvédelmi eseményekről, a tudomány vívmányairól szóló postokat találsz. Érdekességekben és elgondolkodtató jövőképekben színes írásokat tartogatok. Olvass bátran!

Legfrissebb kommentek

Békamentés Farmoson - 4613

2010.03.21. 23:24 | turtleke | 2 komment

4613, a legújabb kedvenc számom. Na és a 182, ugyanis ma reggel egy földbeásott vödörből sikerült 182 db brekit megmenteni, átvinni őket a 311-es műút túloldalán található Nagy-nádashoz.

Habár reggel sikerült a vonatot lekésni, édesapám jóvoltából mégis részt vehettem most először a farmosi békamentésen. Rajtam kívül kb. 75-en gondolták még úgy, hogy a vasárnap reggelüket a brekiknek szánják. Farmoson, a 311-es műút mentén 1,5 km hosszan felállított terelő mentén összesen 70 vödörbe gyűltek a békák, és várták, hogy átvigyék őket a túlpartra. Másfél óra békaszámlálást követően elindultunk az út túloldalán, és a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzeten belül, a Nagy-nádas pallóján állva néztük végig, ahogy 4613 béka társat keresve, egymás brekegését túlharsogva a víz felé ugrál.

Sok kis segítő kéz akadt, így igen gyorsan haladtunk vödörről vödörre. 2 csoport indult el, az egyik a páros számú vödrökből gyűjtötte a kis kétéltűeket, míg a másik csoport jómagammal a páratlanokból. Mentésvezetőink pedig folyamatosan jegyzetelték a vödrökben talált békák számát. Útközben akadtak a terelőhöz ért brekik is, akik még nem találták meg a vödröket, de őket is begyűjtöttük. Habár ezzel beavatkozunk a természetes párzási időszakukba a kis kedvenceimnek, még mindig jobb, mintha egy forgalmas útszakaszon több ezrük pusztulna el autóinknak köszönhetően.

Tavaly a csapatoknak 64 193 védett kétéltűt sikerült megmenteni. Idén a késői tavasznak köszönhetően, még csak most indul az igazi mentés. Szombaton 1734 békát sikerült menteni, majd egy éjszakai csapatnak köszönhetően még 2419-et. A reggeli 4613 példány eddig az idei rekord. A megmentett békák nagy része Vöröshasú unka és Barna ásóbéka volt. Utóbbi a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint Sebezhető, Magyarországon mind a két faj védett, eszmei értékük 2.000 Ft.

A program nem ért véget a békák elengedésével. A pallóson át (Kékbegy tanösvény) megszemlélhette a csapat a Farmosi Nagy-nádast, majd beértünk a változatos élővilágot nyújtó szikes legelőre, ahol megismerkedhettünk a barna réti sassal, a bíbiccel, no és persze fácánokat, vadkacsákat is láthattunk közelebbről. Útközben a növényeket is szemügyre vettük, majd a Sóvirág tanösvényen megismerkedhettünk a kékmoszat kettős életével, a vidéket nem látogató Nagy Godával, a külhonos Ezüstfával, és még néhány érdekességgel.

Utunkat végül a Természetvédelmi Oktatóközpontban zártuk, ahol megismerkedhettünk többek között, a víz alatt élő többségében védett halainkkal, így a réti csíkkal, a fenékjáró küllővel is.

Békafélő barátaim, ha mégis velem tartanátok legközelebb, itt minden információt megtaláltok. Aki kedvet kapott, de számára távoli Farmos, itt megtekintheti, hol folynak még békamentési akciók az országban.

A 31-es főútón végig kocsikázva bárki láthatja, hogy egy szemétszedő csapat is elindulhatna.

Címkék: zöld túra természetvédelem hazai víz kék emberi védett nádas faj békamentés

A bejegyzés trackback címe:

https://kekenzold.blog.hu/api/trackback/id/tr761858230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh András 2010.03.30. 23:12:45

Köszi az írást :)

Remélem jövőre is jöttök :)

turtleke 2010.03.30. 23:16:22

@Németh András: Jó lenne még az idén, csak kevés az idő, békamentés helyett munka van :(
süti beállítások módosítása